Marx elidegenedés elméletét leginkább a keresztény szemlélődés alapjairól lehet megközelíteni, mert ez visz a legközelebb a problémához. Marx csak egy elméleti megközelítéssel jött, utalva az ember belső önmagára, amitől elidegenedett, de...
moreMarx elidegenedés elméletét leginkább a keresztény szemlélődés alapjairól lehet megközelíteni, mert ez visz a legközelebb a problémához. Marx csak egy elméleti megközelítéssel jött, utalva az ember belső önmagára, amitől elidegenedett, de igazi lelki alapjait nem tárta fel, mert ezt csak fejben, racionálisan nem lehet feltárni. A probléma megjelenik már az ószövetségben, amikor a próféták elítélik a pusztán külsődleges áldozatot, a szív aldozatával szemben. Jézus a szépen meszelt sírról beszélt, ahol a belső tartalom halott. Hogy a farizeusok csak a külsőnek hódolnak. Ezért a farizeizmust nyugodtan nevezhetjük elidegenedésnek. Sokszor az elidegenedés aktiválja azokat a lelki, tudattalan archetipális tartalmakat, amitől az egyoldalú racionális tudatunk elidegenedett. A személyiség számára ez komoly problémát fog jelenteni, ha ez nem tudatosodik, mert a személyiség egyoldalúsága ezzel még nem szűnik meg, csak előjelet cserél, a ráció egyoldalú hatalmát, felcseréli a tudattalan egyoldalú hatalma. Pál apostól keresztényüldözése, számára az elidegenedést jelentette. A látványos megtérése lényegében, a tudattalan tartalmak, legfőképpen az Önvaló, a belső Központ betörése volt a tudatba a Krisztus-kép formájában. Ez egy kompenzációs jelleggel történt, amely egyben magában foglalta a személyiségének a jövőbeli fejlődését, hogy "már nem én élek, hanem Krisztus él én-bennem". Pál példája nagyon jól mútatja, hogy az elidegenedésre szükség van, hogy az individuáció (Jung) belső útjára térjünk, a Selbst, a mély-én útjára, csak ez lehet egy roppant kockázatos is, ha a tudattalan hatalma nem tudatosodik. Lélektanilag ez az út az, amire Jézus utalt, hogy Ő az út. Tehát, az elidegenedés nem egy filozófiai probléma, ahogy Marx látta, hanem egy személyiségfejlődésbeli probléma. Az elidegenedés nem csak a modernitás emberi problémája, hanem egy örök emberi probléma. Ez az ember külsővé objektiválódása, elszakadván a saját mélységei transzcendens tartalmaitól. Ez akkor történik, amikor a belső tartalom szakrális képét már csak külsőként objektiválódva, már nem lelkiként, hanem csak külső hagyományként, csak fejben, szokássá degradálva ápolja az egyházi hívő embere. A szakrális elidegenedése a szívtől, a történelemben egy nagyon hosszas fojamat eredménye. A nyugati katolicizmusban a külsővélevés a teológiai racionalizmusban és az egyházjogban ölt testet. De a szakralítás az igazi kegyelemdöfést a reformáció képtilalmában kapja meg. Ez által megszűnik a szakrális kép azon szerepe, hogy közvetítsen a tudat és a kollektív tudattalan között, realizálván az ember szellemi egységét. Ezzel a szakadékkal a tudat és a tudattalan között, a reformáció teljesen a külsőbe objektiválta a vallásosságot, elidegenítvén a tudattalantól, a lélektől. A reformációt nyugodtan nevezhetjük a keresztény ember elidegenedésének önmagától. Itt megszűnik teljesen a szakralítás. A szakralítás hiányának abszurd következményét, mint unitárius lelkész, pontosabban, mint volt unitárius lelkész tapasztalhattam, amikor egy csütörtöki napon, teljesen váratlanul megkaptam a felmentésemet, de szombatra esküvő volt programálva. Szóltam az akkori esperesnek Mathé Sándornak, hogy szombaton esküvő van. Erre ő azt mondta, hogy nyár lévén, sokan szabadságon vannak, nincs kit küldjön. Erre én ajálkoztam, hogy elvégzem, mert a plikkre nagy szükségem volt. Ő bele is egyezett. Megeskettem annak rendje módja szerint őket. Annyi hiba csúszott be a szertartásba, hogy a pédikációt bevezető formulába egy kis baki csúszott be. Abban az évben addig nem volt esküvőm, csak temettem. És a rutin volt a hibás a bakiért, hogy a bevezető szövegben, esküvői beszédem helyett temetési beszédemet mondtam. A sors iróniaja, hogy egy idült alkoholista ellenségem, kökösi, utólag azzal rágalmazott meg, hogy olyan részeg voltam, hogy esküvői beszéd helyett, keresztelőit mondtam. Gondolom, hogy ezek után meg is kereszteltem a