Déri, Eszter; Dóbék, Ágnes; Görög, Dániel; Markó, Anita; Maróthy, Szilvia (szerk.) Az ember – kultúrtörténeti és poétikai megközelítésben : Fiatalok konferenciája 2016 Budapest, Magyarország : Reciti Kiadó, (2017) pp. 205-219. , 15 p., 2017
Orczy Lőrinc mint szerző a 18. század kiemelkedő, de a nyomtatott irodalmi nyilvánosságtól az iro... more Orczy Lőrinc mint szerző a 18. század kiemelkedő, de a nyomtatott irodalmi nyilvánosságtól az irodalom alacsony társadalmi megítélése és a műveit elutasító kritikai észrevételek miatt ódzkodó, rejtőzködésre hajló költője volt, aki csakis szűk körben kívánt poétaként ismertté válni. Fiatalabb pályatársai azonban vagy baráti jóindulatból, mint Barcsay Ábrahám, vagy azért, hogy művelődési programjuk előképét mutassák fel benne, mint Bessenyei György, a nyilvánosság felé terelték. Ebben a legtöbb eredményt Révai Miklósnak sikerült felmutatnia. Orczy a nyomtatott nyilvánosság vállalása ellenére sem hagyta a piarista szerzetesnek, hogy feltüntesse nevét kötetei címlapján. A kötetek belsejében viszont számos olyan utalást találhatunk, melyek felfedik a szerző kilétét. Ennek oka az lehetett, hogy a báró a mű létrehozásában csakis közreműködő társként tudta elfogadni magát, aki kiadójával együtt osztozik a szerzői felelősségen.
This paper examines what role the use of names played in the author’s careerbuilding strategy in the 18ᵗʰ century Hungarian literature. Baron Lőrinc Orczy, who was an aristocrat, a general and a talented poet of the era, avoided publishing his literary works under his own name. He feared that any public critical approach to his poetry would rather endanger than foster his well-earned social status and that is why he refused to allow his friends to publish his poems with his own name on the title page. In contrast with Orczy’s considerations, younger poets such as Ábrahám Barcsay, György Bessenyei and Miklós Révai thought that literary publicity and the use of the author’s real name on his publications were important to literary career-building, institutionalization of literature, and the Language Reform. Especially Révai considered the use of pen-name important as he was a low-born Piarist father. Both authorial concepts were manifested in Orczy’s volumes. Orczy’s poems had been published without his name by Révai, while the Piarist father presented himself as the editor and publisher of the volumes. Even so, we can find references to Orczy’s authorship in these volumes. It can be understood as a move of Orczy to share some of the author’s responsibility with the editor.
Uploads
Papers by Norbert Fekete
The study shows how the scientific dissemination activities of the Hungarian Academy of Sciences were institutionalized in the second half of the 19th century, and what role Antal Csengery, the vice-president of the Academy, played in its development.
efficiency.
Tanulmányunkban azt mutattuk be, hogy miként sikerült egy egyre bővülő és több szerzői kéztől származó szövegkorpuszon betanítani a Transkribust és létrehozni egy olyan HTRmodellt, amely hatékonyan tudja kezelni a hivatali iratokat. Az eddigi teszteredmények bizakodásra adnak okot, és valószínűleg lehetővé teszik, hogy a modellalkotás sajátosságait más hasonló archívumok esetében is alkalmazni lehessen. Ehhez először is érdemes olyan modelleket létrehozni, amelyek egy-két meghatározó kézen alapulnak, majd újabb kezek hozzáadásával a hatékonyság tovább növelhető.
During the subject period, criticism was considered to be a controversial genre, despite
the fact that there was a declared consent among the thinkers of the era that its primary purpose was to educate writers and readers alike, while its trendsetting, archiving, canonising functions, or those intended to introduce the nation’s cultural products and build careers could not be neglected, either. A critical approach associated with criticism, however, had brought revulsion in the minds of certain members of recipient communities, thus making it unpopular and disapproved. These tendencies urged critics to present their views through various uses of pseudonymisation on the platforms available to them. The great potential in pseudonymisation opened up a world of possibilities for critics, who had hardly had any room for manoeuvre until then. Given this phenomenon, I am focusing on the possibilities of manoeuvre offered to critics when publishing under a pseudonym, and their judgement by the recipient communities of that period. Based on the foregoing, publishing under a pseudonym can also be interpreted as a means to exploit opportunities of critical expression, while analysing this practice will unveil the relation between the values of literature and criticism of the period in question as well as their status, phases of their institutionalisation, let alone uninstitutionalisation, relations of power and interests in the world of literature as well as the endeavours of critics to build their careers. It is foreseeable that understanding the relation between pseudonymisation and criticism itself may modulate our perception of the mindset of Hungarian literary criticism as presented in the relevant literature, and it can highlight the process of institutionalisation from a new perspective.
A hazai nyilvános kritika meghonosodása és intézményesülése egy a 18. század utolsó harmadától az 1830-as évekig tartó folyamat eredménye. A recenzió intézményesülésének utolsó fázisát a Bajza József által szerkesztett Kritikai Lapokhoz kötöm, mivel ez volt az első olyan hazai sajtótermék, amely a foucault-i értelemben vett panoptizmus igényével lépett fel a korabeli nyilvánosságban. Ezt a hosszú időszakot számos vita kísérte, amely a kritika irodalmi intézménynek szerepét és célját érintette. Az 1810-es évektől kezdve az 1830-as évekig kialakuló kritikai gyakorlat mellett összegző igényű elméleti írások sora jelent meg, amelyek elsődleges célja a recenzióírás kérdéseinek tisztázása volt. Ezek közül a kritikusi névhasználat kérdésére hívja fel a figyelmet a ∆ áljelű szerző (Prepeliczay Sámuel) az 1823-as cikkében, amelyben a szerző a névtelenséget olyan kulcsfontosságú problémaként érzékelte, amely – véleménye szerint – megoldást kínálhat a recenzióról szóló korabeli vitás kérdésekre.
A kritika az általam vizsgált korszakban vitatott műfajnak számított, annak ellenére, hogy a korabeli értelmezők körében az a deklarált konszenzus uralkodott, hogy a műfaj elsődleges feladata az írók és az olvasók tanítása, amely mellett jelentősnek tekinthetők a recenzió ízlésnemesítő, archiváló, kanonizáló, a nemzet kulturális termékeinek megismertetését szolgáló illetve karrierépítő funkciói is. A kritikai beszédmódhoz kapcsolódó bíráló stílus azonban az értelmezőközösségek egy részéből visszatetszést váltott ki, ami a kritika népszerűtlenségéhez és elítéléséhez vezetett. Mindez arra sarkallta a kritikusokat, hogy kijelentéseiket a rendelkezésükre álló fórumokon különböző szerzői névhasználati gyakorlatok segítségével tegyék meg. A kritikusi névhasználat adta változatos lehetőségek kiszélesítették a korabeli recenzens számára adott, szűk játékteret. Ezt a jelenséget figyelembe véve dolgozatomban arra helyezem a hangsúlyt, hogy a szerzői névhasználat milyen mozgási lehetőségeket biztosított a recenzens számára, és ezeket a manővereket hogyan ítélték meg a korabeli értelmezőközösségek. Ezek alapján a névhasználatot a kritikusi beszédlehetőség kihasználásának eszközeként is lehet értelmezni, ugyanakkor a gyakorlat elemzése rálátást enged az irodalom és a kritika korabeli értékviszonyaira, státuszára, intézményesülésének vagy éppen intézménytelenedésének fokozataira, a literatúra világának hatalmi és érdekviszonyaira valamint a recenzensek karrierépítési törekvéseire. Ezek alapján sejthető, hogy a szerzői névhasználat és a recenzió kapcsolatának megértése árnyalhatja a hazai irodalomkritikai gondolkodásról alkotott, a szakirodalomban rögzült képünket, és egy új nézőpontból világíthat rá a bírálat intézményesülésének folyamatára.
This paper examines what role the use of names played in the author’s careerbuilding strategy in the 18ᵗʰ century Hungarian literature. Baron Lőrinc Orczy, who was an aristocrat, a general and a talented poet of the era, avoided publishing his literary works under his own name. He feared that any public critical approach to his poetry would rather endanger than foster his well-earned social status and that is why he refused to allow his friends to publish his poems with his own name on the title page. In contrast with Orczy’s considerations, younger poets such as Ábrahám Barcsay, György Bessenyei and Miklós Révai thought that literary publicity and the use of the author’s real name on his publications were important to literary career-building, institutionalization of literature, and the Language Reform. Especially Révai considered the use of pen-name important as he was a low-born Piarist father. Both authorial concepts were manifested in Orczy’s volumes. Orczy’s poems had been published without his name by Révai, while the Piarist father presented himself as the editor and publisher of the volumes. Even so, we can find references to Orczy’s authorship in these volumes. It can be understood as a move of Orczy to share some of the author’s responsibility with the editor.
diskurzusokat.